2011. szeptember 17., szombat

Ajánló: Costa's Garden Odyssey

Még nyáron szoktunk rá a Man vs. Wildra - erről is fogok írni majd, mert szeretem nagyon :) - és elég hamar végigmentünk az összes részen, amit meg tudtunk szerezni. Bálinttal szeretünk vacsi közben nézni valamit ami nem túl komoly, tehát film és sorozat többnyire nem jön szóba. Kerestünk egy műsort ami szintén természet-csatornán megy, és rátaláltunk Costára.
(kép: innen)
Costa egy ausztrál srác - egyébként görög származású -, aki úgy néz ki mint egy ősember. Annyira vicces a pasi, mindig az Egyszer volt... sorozat hosszú ősz szakállú bácsija jut eszembe róla, és várom mikor mászik elő valami a szakállából. Erre a sorozatot elnézve még esélye is lenne, olyan dolgokban turkál néha. :D

Feltehetitek a kérdést - amit egyébként én is feltettem, mikor Bálint mondta hogy kertészkedős izét tölt éppen -, hogy mégis minek nézek ilyen műsort, mikor kert még a közelemben sincs. Nagyon egyszerű a válasz: szórakoztat. Az első részt nézve már beleszerettem az egészbe. Sosem volt kertünk, társasházban nőttem fel. Bár ültetgettünk ezt-azt, de olyan igazi kapálós-szüretelős helyzetben sosem voltam. Biztosan nem egy leányálom, de amilyen lelkesedéssel Costa csinálja, esküszöm megjön hozzá a kedvem. Korábban is vágyam volt, hogy majd egyszer legyen házam kerttel, hát most már tényleg akarok.

Nagyon tetszik, hogy nem csak kertészkedéssel foglalkozik és azt mutatják a részekben, hanem elmegy családokhoz/közösségekhez segíteni kertet átépíteni, vagy vízelvezetési gondokat megoldani. Apropó víz, érdekes, hogy az ausztrálok mennyire nyomják hogy esővizet használjanak. Én mondjuk max locsolásra használnám, de nekik vannak spéci konténerjeik amik filterezik is a vizet és simán bevezetik pl a wc-be is. Komposztál is, meg piacra jár, termelőkhöz, és kertet átalakítani, elég sok dologról van szó egy részen belül is.

Ajánlom mindenképpen azoknak - főleg tavasszal, mikor neki kell állni a kertet rendbe rakni -, akik kertesházban élnek és ihletre várnak, de igazából mindenkinek, mert tök megnyugtató nézni Costát, ahogy turkál a gilisztás földben és káposztát szüretel. Komolyan. :)

Akiknek van kertjük: szerettek ott tevékenykedni? Akiknek nincs: szeretnétek? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése