2012. április 11., szerda

Ivartalanított? Szegény!

Panda nagyon szép kislány (mi meg kicsit sem vagyunk elfogultak), séta közben sokszor találkozunk olyan fiú kutyákkal, akik szívesen megmásznák a kisasszonyt. Szerencsére nekem sokat nem kell azzal foglalkoznom, hogy megvédjem, ugyanis Panda ha a legkisebb affinitást is érzi a másikban, hogy szexelni szeretne, akkor azonnal átkapcsol harcias amazon üzemmódba, és teli torokból nekiáll ugatni, csapkodni, és hisztizni, hogy már pedig ő nem olyan lány, akit erre csak úgy rá lehet venni. A napokban jöttem rá, hogy az amazon egy tökéletes leírás rá, olyannyira, hogy még a jobb felső
emlőbimbója be is van fordulva, így könnyebben nyilazna, ha erre lenne szükség. :D Tudom, teljesen hülye vagyok. 
Na a lényeg, hogy ilyenkor a fiús gazdák szerencsére a legnagyobb százalékban csak röhögnek, és még Pandát dícsérik meg, hogy milyen szépen megvédi magát, és mennyire igaza van. Vannak mások, akik már amikor közelednek is kérdezik, hogy nem tüzel-e, mert akkor odébb mennek. Általában reflex-szerűen rá szoktam vágni, hogy nem kell félni, mert ivartalanított. Még szerintem sosem kaptam erre olyan választ, ami nem meglepődött lett volna. Volt, aki bocsánatot kért, mintha tapintatlan lett volna a kérdés - és mintha azt mondtam volna, hogy a kutya meddő, szegény babát szeretne mióta de sehogy sem sikerül... -, de a legrövidebb reakció többnyire a "szegény!". Nyilván nem állok le az utcán harcos beszélgetésbe kezdeni (mint ahogy azt az interneten képes vagyok csinálni, Bálint csapkod is érte mindig, hogy már megint kinek nincs igaza és miért nem hagyom már a fenébe), de azért mindig elgondolkoztat a dolog. 

A menhelyek és állatorvosok is kiállnak amellett, hogy a hobbiállatkért tartott kutyákat (és macskákat is, de ebbe most nem megyek bele, kutyás vagyok) fontos ivartalanítani. Én teljes mértékben egyetértek velük. Az ivarszervekben előforduló daganatok vezetőek a rákos megbetegedésekben, ezeket eltávolítva megússzuk ezt a kockázatot. A szuka kutya nem fog tüzelni, egyrészt nem csepegteti körbe a lakást vérrel, másrészt nem vonzza magához a fiú kutyákat, ami lakásban tartott állatként még annyira nem is zavaró, de milyen jó lehet a kertesházban, ahol kint a tüzelő kislány a kertben, a kapun kívül meg 10 fiúkutya vertyog, hogy ugyanmár egy gyors numerára igazán lehetne idő. Pandával erről már sajnos lemaradtunk (őt a Noén ivartalanították, 5 éves korában és jópár alom után), de ha az első tüzelés előtt van ivartalanítva a szuka kutya, akkor az öregkori emlődaganat esélye 0,5%-ra csökken, a 26%-kal szemben, azért ez nem rossz arány. Fiú kutyám nem volt még, de náluk is ugyanúgy áll, hogy nem lesz prosztata/hererákja, és állítólag a jelölgetésről is hamar leszoknak, és nem is olyan agresszívek, mint a golyós kutyák. Azt az előnyt szuka szempontból gondolom már kifejtenem sem kell, hogy így nem fog "terhesen hazajönni", és megkíméli magát az ember attól, hogy 5 kölyökkutyának keressen gazdát, ami többnyire lehetetlen feladat sajnos.

Azt vettem egyébként észre, hogy azok a férfiak, akiknek fiú kutyájuk van úgy védik a kutya heréit, mintha a sajátjukról lenne szó, ez valami pasi dolog lehet, hogy nem akarják a férfiasságát elvenni az állatnak, nem érthetem meg, de ez van. :) Sőt, külön keresik a numeralehetőséget, van egy fiatal srác a környéken egy növendék mopsz kannal, aki minket is megkérdezett, hogy nem lehetne-e összehozni egy randit, mert szeretné, hogy legyen egy jó napja a tökösnek. Persze Panda torka szakadtából ordít ha közelít a kiscsávó, úgyhogy ha én akarnám se lehetne megejteni a dolgot. :)

Természetesen nem írtam le mindent az ivartalanítással kapcsolatban, itt meg itt és itt is lehet olvasgatni bővebben. Heg nyilván marad a műtét után, fiúknál értelemszerűen kisebb és alig látszik. Pandának a pocakján van egy circa 10 centis vágás, de simán el tudom képzelni, hogy neki azért kellett ekkora metszést ejteni a műtétkor, mert már nagyobb volt a méhe a sok terhességtől. Mikor meglátogattuk egy éve még a menhelyen akkor bent voltak a varratok, de egyáltalán nem zavarta, gallért sem kapott, mintha semmi nem lett volna ott. 
Ezen a képen látszik a heg a pociján
Én úgy gondolom, hogy a felelős állattartás része az ivartalanítás is, és szerencsére már egyre több rendelőben szerveznek ivartalanítási akciót, amikor a teljes árnál jóval olcsóbban elvégzik a beavatkozást.

Nektek van kutyusok? Gondolkoztatok már az ivartalanításon, esetleg már meg is történt?

13 megjegyzés:

  1. Na most úgy fogok okoskodni, hogy nekem sosem volt kutyám. De volt a nagyszüleimnek, van a pároméknak, van a rokonaimnak, és állatot azért tartottam már.
    Én is úgy gondolom, hogy ha nincs kockázata, akkor egy hobbiállatot ivartalanítani kell. Egy alommal talán lehet mit kezdeni, de annyi gazdátlan eb van az utcákon és a menhelyeken, erre oda kell figyelni. A kankutyák gazdái persze, hogy kicsit lazábban állnak ehhez hozzá, nem ők maradnak ott egy alomnyi kölyökkel. Szerintem is jellemzően pasi dolog, főleg kankutyával, de én úgy vettem észre, a szukákat is sajnálják ivartalanítani.
    Az esetleges későbbi kockázatokról nem tudtam, de ha a kutya egészségének is jót teszünk vele, akkor pláne.
    Az ilyen sráccal, mint akit írtál, közölném, hogy a kutyám nem k*rva :D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon édi! :)
    Nekem cicám van, ivartalanított kislány. Én teljes mértékben az ivartalanítás mellett vagyok Sokkal jobb az állatnak, ha a tüzeléstől meg van kímélve. Nem véletlen élnek tovább az ivartalanított állatok.

    VálaszTörlés
  3. Ez egy szuperül megírt, korrekt poszt, bárcsak minden állattartó így gondolkozna! De hátha az ilyen jellegű posztok és az egyre több kampány (pl. Lush) eljut az állattartókhoz:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik a poszt, jó rálátásod van a helyzetre :) Bár nekem sosem volt kutyám, csak macskám van, de valóban látszik a különbség egy ivartalanított és egy "ép" állat között. Sokkal nyugodtabbak és kedvesebbek :)

    VálaszTörlés
  5. Én lány kutyánál azért mondom, hogy "jaj szegény", mert gondolom nekik nehezebben gyógyul meg sokkal nagyobb beavatkozás, mint a fiúknál. Ez is lehet a háttérben :-) Az én kutyám is ivartalanított, szegény kutyám pár hónaposan prosztatagyulladást kapott és azt mondta az állatorvos, hogy erősen ajánlja az ivartalanítást, mert akkor nem fog előjönni többet, meg így kisebb az esélye a nagyobb prosztatával kapcsolatos problémáknak (rák pl.) Mondjuk enélkül is ivartalanítva lett volna, de így volt egy kis sürgősségi jellege a dolognak.

    VálaszTörlés
  6. Nekem ugyan cicám van(fiú), de sohasem volt kérdés hogy ivartalanítsam-e. Nekem apukám sajnálta hogy szegénynek levágattam a golyóit, de ha belegondolunk hogy mennyi kóbor cicus van, akkor egyszerűen kötelességünk ivartalaníttatni őket. A szívem szakad meg mikor látom a sok éhes kóbor (vemhes) cicát, meg a kóbor kiscicákat akik éheznek, és valószínűleg sohasem fognak sem rendes ételt, sem törődést kapni.

    VálaszTörlés
  7. Nekem macskám van, de nem volt kérdés, hogy ivartalanítás lesz a sorsa a kisaszonynak. Ismerem magam, és tuti, hogy megtartottam volna a kicsiket, arról nem is beszélve, hogy egy macskáért is sokat aggódok, mi lenne, ha öt lenne...az első tüzelése sem volt egy leányálom (a doki javasolta, hogy utána legyen a műtét), okos cicám van, csak a kulcsra zárt ajtó állította meg...sajnos egyszer még az sem, és a szomszéd agyrákos macska épp a bejárati ajtó előtt húzta, mikor hazaértem. Másnap már a műtőasztalon indult a reggele. Volt 3 hisztis napja, mert megsértődött...varratszedésnél hárman fogtuk le, de nem bántam meg. Persze én is kapom, hogy elvettem tőle az anyaság élményét, meg lelkileg megcsonkítottam szegényt, de nekem fontosabb, hogy nem gyártok kóbor macskákat a környékre.

    VálaszTörlés
  8. De örülök, hogy ennyien így gondolkoztok! Bár több ember lenne ilyen hozzáállású, nem látnék minden sarkon kóborcicákat. :(

    VálaszTörlés
  9. Nekem cicám van, és bár panelban lakunk, az első dolgunk az volt a férjemmel, hogy miután a macsek belépett abba a korba, amikor már végezhető az ivartalanítás, rögtön elvittük és megcsináltattuk.
    Azt gondolom, hogy nekünk is és a macskának is jobb így, sosem lehet tudni, hogy mikor költözünk esetleg kertes házba, ahol mondjuk majd kijárkál a cica, és nekünk sem kell végighallgatnunk a tüzelés alatti nyervogást.

    Valahol olvastam, hogy sokan azért nem ivartalaníttatják a kutyát/macskát, mert szegénynek át kell élnie a szülés és az anyaság élményét. Csak idézek a cikkből: "Az állat ivartalanítva nem érzi magát csökkentértékűnek, nem fosztjuk meg semmiféle örömtől - ugyanis sem a párosodáshoz, sem az anyasághoz nem fűződnek érzelmek, számukra fizikailag is inkább fájdalmas élmények ezek. Ők állatok, nem emberek, bármennyire is szeretjük őket emberi érzlemekkel felruházni. Számukra a párosodás, a szaporodás egy ösztön, ami semmiképpen sem keverendő össze az igazi "szerelemmel"."

    VálaszTörlés
  10. Ez az anyaságélmény egy akkora ökörség. Panda legalább 30 kölyköt szerintem már felnevelt, de semmi nyomát nem látom annak, hogy most ő ettől boldogabb vagy szegényebb vagy bármi más lenne. Annyi, hogy lóg a cicije mint az állat, és tönkrement a sok terhességtől mind a két hátsó lába.
    Nekik nincsenek ilyesmi vágyaik, nem olvasnak kismamakönyveket és járnak tanfolyamokra, nekik egy céljuk van, boldognak lenni a gazdival. Aki erre hivatkozva születteti az állatait az a saját vágyait vetíti ki rájuk, mintha egy embernek/állatnak csak akkor lehetne teljes élete ha már szült...

    VálaszTörlés
  11. Annyira igazatok van! Nálunk a két macsek ki lett herélve, és így sokkal jobb, hogy nem csavarognak el és jönnek haza a fél szemük nélkül... A kutyákkal sajnos nem ilyen egyszerű a helyzet, főleg 3 szukával. Sajnos kertes házban tényleg 100%-os odafigyelést és szigort igényel tüzelés idején a "nem kívánt terhesség" elkerülése. És sajnos azt is tapasztalatból mondhatom, hogy abszolút nem teszi boldoggá a kutyust az alom, egyáltalán semmit sem változik, szóval ez tényleg marhaság. És bár sikerült gazdit találni a kölyköknek, most már megy a spórolás az ivartalanításra. De szerintetek normális ár a 19 ezer Ft az 5 kg-os lányért? :/

    VálaszTörlés
  12. Pandát még a menhely ivartalanította, úgyhogy nem tudom hogy neki pontosan mennyibe került, de most rákerestem, és ahol épp akció van, ott is 14 ezer Ft-ért ivartalanítanak kistestű lány kutyust, úgyhogy szerintem a 19 "normális". Pontosabban szerintem sok, igazán lehetne valami támogatás az ivartalanításra, akár állami is (tudom, álomvilág). De átlagos ár. Sajnos a lányok sokkal macerásabbak, teljes hasi műtét, valamennyire megértem, hogy elkérik az árát, de a másik oldalon meg ott van, hogy sokkal többen vinnék ivartalanítani az állatukat, ha olcsóbb lenne.

    VálaszTörlés
  13. Nem is tudtam, hogy az ivartalanítással betegség előzhető meg... bár nekem lány kutyusom van, és nincs ivartalanítva, mert eredetileg úgy volt, hogy majd lesznek kiskutyák is, főleg mert amúgy minden ismerősünk rá volt pörögve arra, hogy akkor elviszik majd tőlünk a kis goldie-kat, de akkoriban nem volt a környéken fiú golden retriever (ilyen újságos társkeresésbe meg még a kutyámat sem rángatnám bele:D), mikorra meg lett, addigra meg már nekünk, mint gazdiknak nem volt annyi itthon tölthető szabadidőnk, hogy tudjunk segíteni a kutyusnak nevelni a kölyköket (szerintem egy házikedvencnél alap, hogy az ember "besegít"). szóval így elmaradt ez az egész, bár sosem állt sorban sok kutya a házunk előtt, a miénk sem szökött el, most meg már 9 éves, úgyhogy egy alom kizárva, de ivartalanítattatni sem fogjuk már

    VálaszTörlés