2012. július 17., kedd

Elfogyott I.

Nagyon sok bloggernél láttam már, hogy összegyűjtik azokat a termékeket amiket elhasználtak, majd írnak róluk egy kis minivéleményt és hogy újravásárolnák-e. Nagyon megtetszett nekem ez az ötlet, úgyhogy lelkesen gyűjtögettem az üres flakonokat, most gyűlt össze annyi, hogy már megérdemelnek egy teljes bejegyzést. :)

Lactacyd femina intim lemosó
Ezt volt a legnehezebb elfogyasztanom, mert már jó pár hónapja egyáltalán nem használok külön intim lemosót, de semmit sem vagyok hajlandó kidobni úgy hogy még van benne, így hosszú hetek-hónapok alatt, de végülis kiürítettem. Újravásárolni nem fogom, nem azért mert bármi probléma is volt ezzel a verzióval, úgy egyébként intim lemosót nem fogok használni. Ennek a miértjéről tervezek majd írni egy bejegyzést, ott mindent meg fogok magyarázni. :)

A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!

Swiss-o-par hamvasító sampon
Ezt a sampont még úgy nagyjából egy éve vettem, mikor meg akartam szabadulni a vörös színtől. Sok helyen írták hogy ez a hamvasító sampon vált be nekik a legjobban, így végül ennél maradtam. A meló oroszlánrésze a szuper fodrászomnak köszönhető, csak egyszer kellett leszívni a hajamat és eltűnt belőle a vörös szinte teljesen, de azért ez a sampon is végezte a dolgát. Még a fodrászhoz menés előtt mostam vele egyszer hajat, és láthatóan kevésbé volt már vörös. Szépen lassan elhasználgattam utána, kb minden második alkalommal a második samponozáshoz használtam ezt, és úgy egy percig a hajamon is hagytam, utána öblítettem csak ki.
Újravásárolni egyelőre nem fogom, ennek az az egyszerű oka van, hogy már egyáltalán nincsenek vörös pigmentek a hajamban (vagy amik vannak azok már sajátok, és nem tud velük mit kezdeni), így nincs rá szükségem. Egyébként mindenkinek ajánlom aki épp vörös színtől szeretne megszabadulni, nekem tényleg segített.

Balea young barack illatú tusfürdő
Nagyon szeretem a Balea young tusfürdőket, nem is feltétlenül a hatásuk miatt, az illatuk zseniális. Ez a barackos is olyan, mintha egy nagy kosár barackba szagolnék bele. Sok extrát nem tudok róla mondani, nem hidratál de nem is szárít, 300 Ft-ért szerintem bőven tökéletes amit nyúlt. Azért nem vettem csak újra mert épp nem láttam ezt a verziót - az is lehet hogy mindig más verziókat dobnak ki és azért nem látom mindig ugyanazokat -, és találtam egy mangósat ami még jobban tetszett, úgyhogy most az figyelget a zuhanyzóban.

Dove go fresh gránátalmás tusfürdő
A Dove-ra kicsit fújok mióta beszüntették a régi finom dove-illatú tusfürdőjüket, abszolút az volt a kedvencem. Ezt ajándékba kaptam, a kapcsolatunk abszolút semleges volt. Szerintem lehetett volna kicsit gyümölcsösebb illata, de egyébként nincs vele semmi gond. Krémes, krémesebb és jobban habzik mint például a Balea tusfüdői, de kétszer annyiba is kerül szerintem. Én nem venném meg újra.


L'Oreal triple active tonik vegyes bőrre
Korábban nagy tonikfogyasztó voltam, mostanában ez alább hagyott, ezt is csak azért vettem meg anno, mert volt rá 50%-os dm kuponom. Mióta elhasználtam igazából nem érzem nagy hiányát. Nem szoktam tonikot beépíteni a napi rutinomba, akkor vettem csak elő, ha sminkelés előtt már voltam utcán és nem akartam koszos bőrre sminkelni. Most mióta elfogyott simán vizes vattakoronggal helyettesítem, vagy egyszerűen arcot mosok. Egyébként nem volt rossz, nem ütött ki, finom az illata, és rettentő sokáig elég. 

L'oreal Volume million lashes szempillaspirál
Ő is egy kuponos szerzemény még bő egy évvel ezelőttről. Nagyon megszerettem, de valahogy sosem jutott eszembe, hogy csináljak róla bejegyzést. Ha újravásárolom akkor valószínűleg már írni is fogok róla. :) Spirálokkal úgy szoktam lenni, hogy mindig kipróbálok egy új fajtát, de ezt most megszerettem. Egyelőre még van egy-két másik verzió, addig nem fogok újra pénzt kiadni, de valószínűleg ezt újravásárolom.

Neutrogena visibly clear grapefruitos arclemosó
Úgy tűnik ezek mind egyszerre voltak anno kuponos akcióban a dm-ben, mert úgy emlékszem ezt is akkoriban vettem szintén akciósan. Nagyon szeretem az illatát, jól tisztít, de nem szárít, és a miteszereim száma is úgy vettem észre csökkent, bár ez valószínűleg a miteszereltávolító maszkomnak is köszönhető. Újra fogom vásárolni, megszerettem. 


Adidas Fruity Rhythm testpermet
Nagyon finom gyümölcsös illata van, szívesen fújkáltam mert egyáltalán nem került sokba így nem volt lelkiismeret-furdalásom ha rámjött az öt perc és illatfelhőben akartam fürödni. Az illata nem túl tartós, de nem is parfümről van szó, így ezt nem tartom negatívumnak. Nem vásárolom újra, de csak azért mert még van a Mexxemből egy szinte teljesen új, és már van két új kiszemeltem is parfüm téren. 

Mexx parfüm
Életem első igazi parfümje ez volt, és egy kisebb kihagyással azóta is rendszeresen használom. Nagyon szeretem, már van is belőle egy másik, egy napig sem kellett nélkülöznöm. :)



Így a végére két  nem szépségápolással kapcsolatos dolgot is betettem, pont elfogytak és a blogom végülis mindenről szól, így itt a helyük. 

Ariel actilift színes folyékony mosószer
Egy ideje már csak Arielt használok, vagy ezt a folyékonyat (anyuék veszik Ausztriában, múltkor olvastam egy tanulmányt hogy sokkal hatékonyabbak a nyugatabbra kapható mosószerek, akik meg tudják oldani vegyenek ott mosószert, vagy a Müllerben mert ott is osztrák sok termék!), vagy a kis kapszulásat. Szeretem, sosem maradt koszos semmim, pedig mindent - kivéve a munkaruhámat - 40°C-on mosok. Most épp kapszulás Arielem van, de biztos fogok még ilyet is használni.

Coccolino Sensation passióvirág és bergamot illattal
Eddigi kedvenc öblítőm. Alapból azt vettem észre, hogy ezek a Coccolinók amúgy is nagyon finom és intenzív illattal rendelkeznek, de ez az illatkombináció különösen isteni. Ha száradnak a ruhák az egész lakás illatozik, és a tiszta ruhákban is megmarad sokáig. Anyutól most más félét kaptam, de ha legközelebb én veszek öblítőt tuti visszatérek ehhez, ez már alapból a második vagy harmadik volt ebből az illatból, ami nálam nagyon ritka mert mindig váltogatom mit veszek éppen.

Ti próbáltatok ezek közül már valamit? Miket használtatok el mostanában? 

5 megjegyzés:

  1. Tetszett ez a bejegyzésed és várom mit írsz az intim lemosóról! :)

    VálaszTörlés
  2. A Mex parfüm nekem is az egyik első igazi parfümöm volt, nagyon szerettem is, azóta viszont megtaláltam az igazi "én" illatot, de még mindig a top favoritok között van, hiába kis egyszerű.
    Az arclemosóm meg csak elfogy, de a krémes verzióját jobban szeretem.
    Az intim lemosós bejegyzés pedig engem is érdekel!

    VálaszTörlés
  3. én ajándékba kaptam azt a mexx parfümöt, de annyira nem én vagyok, hogy eladtam inkább.. :$ (próbáltam elajándékozni de a környezetmben senkinek sem kellett). az adidas fruityját viszont nagyon nagyon szeretem.

    én is várom a bejegyzést! :)

    VálaszTörlés
  4. Régebben nekem is megvolt ez a Mexx parfüm :$szerettem az illatát :) .

    VálaszTörlés
  5. A napokban pont azon gondolkoztam, hogy olyan hülyeség az ilyen 'elfogyott' bejegyzés úgy, hogy csak lefényképezi az ember az üres flakonokat és kész... de ez nagyon tetszett!! Külön jó volt, hogy a végén háztartási dolgokra is kitértél.
    Egyébként az Adidas illatát én is imádom, nekem is meg kellett vennem ezt a "testpermet" szerű változatát, mert én is imádom magamra fújkálni. :D A parfümös változata is megvan, azzal azért óvatosabban bánok, bár az sem egy nagy költség. Képzeld, pár hete megtaláltam ennek a parfümnek a testápolóját is! :)
    Dove tüsfürdő nekem minden mennyiségben jöhet, imádom, a hamvasító sampon is örök szerelem és a Neutrogena arclemosója is. :) Úgy látszik ezekben nagyon hasonlít az ízlésünk.

    VálaszTörlés