2012. szeptember 20., csütörtök

Egy kicsit az életmódváltásról

Nagyon sokan kérdeztétek már hogyan haladok, haladunk az életmódváltással, úgy gondoltam írok egy kis update-et ezzel kapcsolatban.

Nyáron alapvetően nem vettem észre nagyon, hogy milyen szinten haladunk a fogyással, én csak laza szoknyákat vagy gumis derekú nacikat hordtam, amiken nem érződik úgy a változás mint mondjuk egy merevebb farmeron. Azt talán már itt a blogon is említettem - formspringen biztosan -, hogy mérlegünk nincs, így a kilókat egyáltalán nem mérjük. Ettől függetlenül reméltem, hogy szépen lassan de haladunk, ez szerencsére be is igazolódott. :) Most hogy újra itt a farmerszezon látni, hogy derékban bő már a tavasszal vett és hordott nadrágom, az övet is eggyel beljebb húztam, mint korábban volt. A suliban is sokan mondták hogy látszik, mit csinálok, úgyhogy ez jól esett és motivál. 

(kép: innen)

Azt biztosan mondhatom, hogy ha konkrétan fogyókúráznánk már bőven 30 kg körüli fogyásnál járnánk, de az az igazság hogy nekem a konkrét fogyókúrák sosem váltak be. Egyrészt sokkal célravezetőbb és hosszútávon "kifizetődőbb" életmódváltással fogyást elérni, másrészt pedig én nem szeretnék hónapokig csak csirkemell-saláta-hal-túró variációkon élni. Tudom hogy ezekből is rengeteg minden készíthető, de az evés számomra igenis egy fontos élvezet és nem szeretnék a kedvenceimről ilyenkor sem lemondani.

Így ha megkívánok valamit amit szeretek akkor igyekszem megváltoztatni a hozzávalókat, hogy beleférjen a most általunk kiszabott határokba. Így csináltam már teljes kiőrlésű lisztből pizzát (light sajttal és sonkával), kakaóscsigát, palacsintát, almás pitét, nokedlit, igazából mindent amit sima lisztből is lehetne. Nyilván az adagok mennyiségét csökkentettük, korántsem eszünk már akkora adagokat mint régen, de az ételek nagyjából maradtak. 

A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!



A hangsúly nálam tényleg azon van, hogy cukrosat konkrétan semmiből nem veszek, ha gyümölcsösjoghurtot szeretnék akkor csinálok magamnak a bolti helyett, édesítőszerrel, 0,1-es joghurtból és friss vagy fagyasztott gyümölcsből. A legfontosabb a cukor száműzése az étrendből, különösen a cukros italoké. A cukor önmagában is üres kalória, hiszen nem laktat, nem telít el, csak hirtelen megemeli a vércukor-szintet, ami aztán szupergyorsan le is esik és újra éhesek leszünk (és ez sajnos nem csak a mekis kajákra igaz - amik dugig vannak cukorral -, hanem például egy nagy marék szőlőre is). Hihetetlen mennyi cukor tud lenni egy üveg kólában, de akár gyümölcslében is. Az éhségünk nem múlik el, hiszen csak folyadékot vittünk be, de mellette ott figyel plusz 500 kcal is akár. Nagyon oda kell figyelni. 

A tésztát nem száműztük az étrendünkből, de csak durumot használunk (ennek alacsonyabb a glikémiás indexe = lassabban emeli meg a vércukrot és nem esik le hirtelen, így nem leszünk éhesek, sokáig laktat) és ritkán eszünk tésztás ételeket. Itt is igazából ugyanaz minden mint régen, csak figyelünk arra hogy mindenből a zsírszegény, cukormentes, lehető legjobb minőségű alapanyagot válasszuk. Nagyon finom például a Sparos zsírszegény túró, és sok alacsony zsírtartalmúval ellentétben ez nem kenhető és szétfolyós, hanem rögös, darabos mint az igazi tisztességes túró. :) 

Édességvágy elűzésére tökéletes müzliszeleteket lehet kapni. A Cerbona most már két ízben is (csokis-mogyorós és pirosgyümölcsös) gyárt hozzáadott cukor nélküli variációkat, én egyáltalán nem érzem hogy nem "rendes" müzliszeletet eszem. A túró elég univerzális kaja, abszolút beilleszthető az alacsony zsírtartalmú a fogyókúrás/egészséges étrendbe. Desszertként is működik, én is nagyjából úgy csinálom, mint Andi

A cukor mellett a krumpli az amit már hónapok óta nem vettem és eszünk, valamennyire hiányzik, főleg a krumplipüré, de egyáltalán nem annyira hogy szomorkodjak miatta. :) Köretnek rizst, zöldséges rizst vagy simán csak zöldséget szoktam készíteni. 

Előfordul, hogy menet közben éhezünk meg, ilyenkor én nem szoktam nagyon pánikba esni hogy jaj mit együnk, szerencsére lehet kapni az étrendünkbe egészen beleilleszthető kajákat is. A gyros tál például pita nélkül - és nem krumplival hanem rizzsel vagy bulgurral fogyasztva - abszolút belefér. A kedvenc gyrososunknál már lehet fél adagot is kérni, ami tökéletesen elég nekem, nem maradok éhes egyáltalán. Sok helyen kapható sali is, a Mekissel sincs sok gond a rémhírekkel ellentétben. A zöldség maga teljesen korrekt - és nagy része egyébként magyar! -, a joghurtos-kapros öntetben van a legkevesebb cukor, de ha valaki ennyit sem szeretne megenni az ne kérjen öntetet, úgy is finom a saláta. :) A főzelék még a belefér kategória, bár sajnos a Főzelékfalókban biztosan nem törekednek arra, hogy a legkevésbé zsíros és cukros hozzávalókat használják, így azért minden nap biztosan nem ennék ott, de egyszer-egyszer egy finomfőzelék azért beleférhet. 

Most hogy elkezdünk futni úgy látom gyorsabban megindult a fogyás, remélem nem csak káprázik a szemem hanem valóban. :) Lehet mégsem ártana venni egy mérleget, hogy mégis lássam igazam van-e, de nincs kedvem most erre költeni. 

Talán most így ennyit tudnék mondani. Én elégedett vagyunk magunkkal és az eredményekkel, ezzel a tempóval (talán kicsit még jobban odafigyelve) és az egyre könnyebben és jobban menő mozgással szerintem  elérem a kívánt alakot/ruhaméretet az esküvőre. És természetesen utána sem állunk le, ezért is lett ez az egész életmódváltás nem pedig fogyókúra. 

1 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyesek vagytok mind a ketten, szerintem nagyon jó módszert választottatok arra, hogy egészségesebben éljetek és hogy megszabaduljatok pár kilótól. Én is hasonló elveket követek néhány apró különbséggel, és hozzátok hasonlóan látom és érzem a változást. Azt hiszem itt is a mértékletesség a kulcsa mindennek, hiszen nem szabad a ló túlsó oldalára sem esni. Van, aki nemtörődöm módon eszik és nem mozog, az ilyen emberek ne is várjanak változást, ugyanakkor én azt sem tartom jónak, mikor valaki sanyargatja magát és a fél napját tornázással tölti. Meg kell találni az arany középutat, ami a szervezet számára is kényelmes. További sok sikert nektek!

    VálaszTörlés