2012. október 25., csütörtök

Gyantázás utáni törlőkendő helyettesítése

Júliusban szereztem be a Veet gyantázószettjét, azóta már sikerült elhasználnom belőle mindent ami elfogyasztható. Elsőként a gyantázás utáni törlőkendők fogytak el, amik alapvetően azt a célt szolgálják hogy a bőrön maradt maradék gyantát eltávolítsák. Ezen kívül mindig elmondják, hogy ezek nyugtatják és hidratálják a bőrt, de számomra a legfontosabb mindig az volt, hogy ne ragadjak a procedúra után.

Szerencsére hamar rájöttem, hogyan tudom itthon fellelhető anyagokkal ugyanezt a hatást elérni, nem kell megvenni sok pénzért a kis kendőket (ha egyáltalán árulják őket, nem is néztem). Abból indultam ki, hogy a kendők olajosak, az pedig van itthon. Mikor korábban még újrahasznosítható gyantát használtam is mindig étolajjal szedegettem le a maradékokat, szóval régebben már gyakorlatban is működött. Ez a meleggyanta viszont kicsit más állagú, de úgy gondoltam egy próbát megér. 


A legelső alkalommal mikor valamivel helyettesítenem kellett ezeket a kis kendőket eszembe jutott, hogy van nekem itthon kókuszolajom amit amúgy sem túl gyakran használok, most legalább eljön az ő ideje is. Nem csinálok semmi ördöngösséget, egy kis mennyiséggel bekenem a karjaimat (többel, mintha testápolóként használnám, már-már csöpögősre veszem a figurát), majd miután mindenhova jutott, egy tiszta papír zsebkendővel végigdörzsölöm a gyantázott részt, különös hangsúlyt fektetve azokra a részekre ahol látom hogy gyantás maradtam. Tökéletesen működik a dolog, leszed minden kis ragadós részt. 

Ha marketingese lennék ennek a forradalmi (haha) ötletnek még hozzátenném, hogy természetesen a kókuszolaj is ápolja és nyugtatja a bőrt, teljesen organikus és a többi és a többi. Én most csak annyit mondok, hogy olcsó és jó szubsztitúciója a kendőcskéknek, és szerintem tuti másféle olajokkal is működik nem csak a kókuszéval. 

A végén még megjegyezném, hogy közben a patronomat is kifogyasztottam. Az első gyantázós bejegyzésben írtam, hogy nem láttam külön kapható széles fejű patronokat a boltokban. Rákérdeztem a Veetnél, ahol azt a választ kaptam, hogy csak ezek az összecsomagolt kis pakkok kaphatóak egyelőre akciós áron (ja persze, 2400 Ft vagy mennyi tényleg akciós értük). Eléggé csalódott voltam emiatt, mert nekem a másik kis fejű izé nem kell, de egyik olvasóm írta (ezúton is köszönöm!) hogy az 50 ml-es X-epil patron tökéletesen beleillik a Veet gyantamelegítőjébe. Ma kipróbáltam és valóban! Szóról szóra ugyanúgy néznek ki, annyi a különbség hogy az X-epilnek nagyjából kétszer annyi időre van szüksége hogy rendesen felmelegedjen, de egye fene, 600 Ft egy patron, várok rá ennyit. Szóval ha hasonló problémába ütköztök akkor ne csüggedjetek, lehet venni olcsóbban is a gépbe való gyantát. 

Ti ha elfogyott a törlőkendő mivel oldjátok meg a ragadós pacák eltüntetését?

4 megjegyzés:

  1. hol vetted ekkora kiszerelésben? nekem kis tégelyes van,de drága volt és sajnálom ilyenre elhasználni:D így csak a hajamra kenem:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt írtam róla: http://bogca.blogspot.hu/2012/03/kokuszolaj-olcson.html

      Törlés
  2. En olivaolaj+vatta kombora eskuszok!

    VálaszTörlés
  3. Jó olvasni, hogy segítettem az xepillel :)) Törlőkendőt is lehet kapni pár száz forintért (szintén xepil), de ez az olajos megoldás gazdaságosabb, énis kipróbálom! Klaudia

    VálaszTörlés